A világ állása meg ilyesmi

Ingadozik. Állandóan. Nem tudom, csak én vagyok-e ilyen, de néha nem könnyű magammal. Gondolom, másnak sem velem :). Olykor csak befelé élek, nincs kedvem a külvilághoz még blogozás szintjén sem  - ilyenkor hallagtok napokig. Van, hogy rámtör a közléskényszer és akkor írok - mostanság ez a ritkább. Csendesen, munkásan folynak a napok, néha összerogyósan sok a dolgom. Hiába vagyok lassan profi (minden felkészülés nélkül tudnék órát tartani a teljes középiskolás tananyagból egy szál krétával :)), úgy a nyolc - kilencedik óra után már nem fog úgy az agyam... Olyankor nehéz esténként. Hiába tudom, hogy aludnom kellene, csak akkor van időm egy kicsit magamra is, olvasgatni, netezni. 11 után bólintok el, reggel fél 6 - 6 - kor ébresztő... Így aztán nem csoda, hogy bosszantó apróságok is ki tudnak hozni a sodromból. Egyre nehezebben tolerálom például a kutya ámokfutását a kertben - csirkeháló, vaskerítés nem állítja meg azt a masztodont, ha rombolni akar. Sikerült mind a két új (bekerített) gyümölcsfát tönkretennie, újra bejutott a barkafűzhöz is. Gyűlölöm, mert sok órányi munkát tesz semmissé és egyben tönkreteszi az álmaimat a kertemről. A kutya az egyetlen, ami úgy van a kertben, hogy egyáltalán nem akartam, és elpusztít mindent, amit féltek és szeretek... Persze lehet, hogy ez a türelem próbája a sorstól, nem tudom. Ha az, hát megbuktam rajta: ha újabb szemétségen kapom, általában irgalmatlanul elverem. És már nem is szégyellem :(.

Vannak azért jó, örömmel telt percek is. A hideg elől olyan jó behúzódni, kevés dolog van, amit jobban szeretek a kandalló tüzénél... Olvastam pár jó kis könyvet is mostanában, (no nem a világirodalom remekei sorozatból, inkább csak szórakoztató apróságokat, most nem volt idegzetem fajsúlyosabb témákhoz) és úgy mindent összevetve azért hamar elszaladnak a napok. Ráadásul még egy hét, és itt a szünet, ez is tartja bennem a lelket :). Addig is kitartást kívánok mindenkinek, aki hasonló cipőben jár - és magamnak is...

Az elmúlt napokban többször felvillant bennem pár apró megírnivaló (szerintem már a felére sem emlékszem); külön - külön kevesek lennének egy poszthoz, ömlesztem hát. Először is: ez a gyönyörű, csípős, napos ősz, erről érdemes megemlékezni :). Egyre szebbek a fák... Minden szerdán reggel nyolckor a Computer Schoolban kezdek,  és az óráim végeztével éppenhogy - szorítva - elérem azt a 21-est (9:24-re van a suli előtt, én meg 20 - kor teszem le a filcet), ami aztán elvisz az Eötvösig (ott is 6 percem van a megállótól az órakezdésig). Közben viszont van bő 20 percem a buszon bambulni, és lesni a környezetet. A busz a Vasgyár után hosszan kanyarog a világ végén - Tatárdomb, stb. - látszik a Bükk egy-egy foltja, nyugalmas, szép szakasz, nagyon szeretem... A hét egyik fénypontja ez a kis kirándulás, jó nézni, ahogy hétről - hétre változik a táj képe, és lassan színesedik a hegy. Felold és megnyugtat :).

Osztán... múltkor a zenéim között lapozatva ráakadtam erre:

 R.E.M. : Imitation of life

Charades, pop skill
Water hyacinth, named by a poet
Imitation of life
Like a koi in a frozen pond
Like a goldfish in a bowl
I don't want to hear you cry

That's sugarcane that tasted good
That's cinnamon, that's Hollywood
Come on, come on, no-one can see you try

You want the greatest thing
The greatest thing since bread came sliced
You've got it all, you've got it sized

Like a Friday fashion show teenager
Freezing in the corner
Trying to look like you don't try

That's sugarcane that tasted good
That's cinnamon, that's Hollywood
Come on, come on, no-one can see you try

No-one can see you cry

That's sugarcane that tasted good
That's freezing rain, that's what you could
Come on, come on, no-one can see you cry

This sugarcane
This lemonade
This hurricane, I'm not afraid
Come on, come on, no-one can see me cry

This lightning storm
This tidal wave
This avalanche, I'm not afraid
Come on, come on, no-one can see me cry

That's sugarcane that tasted good
That's who you are, that's what you could
Come on, come on, no-one can see you cry

That's sugarcane that tasted good
That's who you are, that's what you could
Come on, come on, no-one can see you cry

Több dolog miatt is emlékezetes, először is mert a kopasz énekes fickónak feledhetetlen a mozgása (tudom, tudom, visszafelé van a felvétel lejátszva :)). Másrészt, mert rajta volt annak idején az egyik biciklizős cédémen. Valamikor a pályám elején volt egy olyan év, amikor minden nap tekertem a belvárostól Lillafüredig, közben pedig hallgattam a kedvenc zenéimet. Ez a szám általában a legrohadtabb szakasznál jött, amikor a Molnár - Csárda után a fogamat szorítottam az emelkedőn. Kísértetiesen passzolt hozzá a Come on, come on! - rész :)). Visszafelé aztán már egészen más volt a történet: száguldani a tótól lefelé, élvezni a szelet, a tájat... Erre mondják az okosok: annyira jó volt, hogy tán igaz sem lehetett :).

Ez a hónap valahogy annyira ILYEN a nekem, mint ez a dal. Kevés szöveg, szomorkás, súlyos dallam. Nagyon eltalálták annak idején... Szóval: U2 - October.

October
And the trees are stripped bare
Of all they wear
What do I care?

October
And Kingdoms rise
And Kingdoms fall
But you go on... and on