Hétvégén igazi kulináris élvezetben volt részem: anyám kinti sütést rendezett a telken. Biztos ismeritek: szalonnasütőben ég a tűz, ami igazi füstös - fás zamatot ad mindennek, hús, krumpli... nyammm. Friss salátával emlékezetes élmény volt. És persze boronatárcsán készült, ami nálunk ugye nem valami hitvány utánzat, hanem eredeti. Apám szerezte valahonnan, befoltozta az alján a lyukat, füleket applikált rá, és... voila!
Azon töprengtem, hogy vajon hány háztartásban van ilyen szerkentyű. Gondolom, sokban, legalábbis a rengeteg neten talált recept, kép és egyéb alapján. Vajon ennyi tárcsa hány boronát szolgált ki szebb (vagy csúnyább) napjaiban? És hogy jutnak el végül a lelkes szakácsokhoz? Megmondom őszintén apám sem dicsekedett vele, hogy honnan mentette meg a miénket, megkérdezni meg már nem tudom tőle...
Úgy tudnám elképzelni a dolgot, hogy a szorgos szakik éjjelente lepik meg a boronákat a zsákmányért, aztán reggel szentségelhet az agronómus úr, hogy már megint áll a munka. De tényleg, hol vesz az ember boronatárcsát? Vagy csak boronával együtt árulják :) ? Sötét talányok... (A kép innen van.)
