Ma megszólaltak az udvaron a tücskök: idén először hallom a ciripelésüket. Legalább ketten lehetnek, felelgetnek egymásnak - olyan jó újra hallani őket :). Valahányszor adódik egy csendes pillanat, és tudatosul, hogy ott vannak, mosolyogni támad kedvem - annyira hangulatos, igazi (elő)nyáréjszakai érzésem lett tőlük. Valami ilyesmi...
A nyugodt csoda
Tudom, semmi, de semmi közötök
hozzám, butuska tücskök a fű között,
mégis jólesik azt képzelni, hogy
mikor, így este, ablakot nyitok,
nekem üzentek, sok hű kis barát,
lelkendezve, hogy csak szép a világ -
és hogy amiként szobámba a rét
vigasznak lengeti be fűszerét,
a hömpölygő, meleg szénaszagot
s benne az ezer szikra csillagot
s a parázs holdat, ti is úgy külditek,
olyan lélekkel, köszöntésetek,
úgy építitek, hangokból, puha
zenéből, ide, az ágyam köré,
az izgatott nap romjai fölé,
azt, ami örömünk volt valaha,
közös örömünk: a nyugodt csodát,
a zengő, boldog, nyári éjszakát.
(Szabó Lőrinc)
