A világ állása meg ilyesmi

Szerencsésen túlestünk a Mikulás - ünnepségsorozaton végre. A legjobban az iskolánkban tartott összeröffenéstől féltem: új hely, idegen emberek, egy nagyhangú pirosruhás fickó... tartottam tőle, hogy sok lesz egyszerre egy kicsit. Az este várakozáson felül jól indult végül: színeztünk, sütit ettünk, a jelen lévő tanítványaimmal fecsegtünk. Pár kollégám egészen új oldalát mutatta: az egyikük bőrre pingált a gyerekeknek (Kíra is kapott egy szép kis lila - fehér virágot a pofijára), de a kedvencünk a szabadidőszervező srác lett, aki lufiból nagyon ügyesen hajtogatott figurákat (nem mellesleg ő volt titokban a Mikulás is egy kicsit később). A munkatársaim miniatűr másolatai nemsokára lufikardokkal, lufikutyákkal, zsiráfokkal szaladgáltak mindenfelé. Az én lánykám egy virágot kért tőle, olyat, mint a képen is látható. Átszellemülten forgatta, babrikálta, tette ide - oda, és hát végül is ebből lett a baj: már javában bejött a Mikulás, szólítgatta a csemetéket sorban, amikor eldurrant a virág. Ugh. Kírus szipog, keseredik, görbül a szája, és éppen ki is kell mennie az ajándékáért, ahol ráadásképpen a fejére olvassák, hogy kicsit lehetne önállóbb az öltözésnél, evésnél (össze kellett írni előre, miben jó és miben kéne fejlődnie, hátha a Mikulásra jobban hallgat, mint az anyjára :)). Szóval nem volt éppen a legjobb az időzítés a nevelésre, de végül is túléltük. Azzal vigasztalgattam, hogy ha Peti visszajön, szerzek tőle még egy virágot. És lőn! Kicsit később, amikor a Mikulás szerepe szerint továbbállt a rénszarvasaival, újra megjelent a lufisbácsi és kiigazította a problémát. Ekkor már mi is indultunk hazafelé. Épp a lépcsőig jutottunk, amikor is  - bár a lelkére kötöttem, hogy ne húzgálja a földön - megint sikerült kilikasztania a virágját. Puff neki... szegény végigbőgte a hazautat. No, de hogy a vége azért happy end legyen: másnap elmeséltem Petinek az esetet, ő pedig legott csinált egy harmadik virágot, mind közül a legszebbet, és ez végre kibírta az utat. Kíra nagyon örült neki :). Még megvan, bár az egyik szirma leeresztett egy kicsit, de azért mindig meghatósan jó érzéseim vannak, ha meglátom. Szóval, bár szóban már hálálkodtam egy sort, ezúton is köszönet, Peti a kedvességedért, és hogy nem  felejtetted el másnap az ezer dolgod közepette még ezt is megcsinálni. (Tuti nem olvasod ezt, így még azt is hozzá merem tenni: te vagy a legkedvencebb Mikulásunk :)).

Szeretem a hangulatát, a dallamát. Bájosan morbid, vagy inkább baljósan morbid? Halloweenre illett volna, de akkor kimaradt valahogy, ma viszont folyamatosan eszemben járt. Még zönögtem is belőle az első pár sort, amíg tudom a szövegét :). Szóval: Fiona Apple: Sally's song. 

 I sense there's something in the wind
That feels like tragedy's at hand
And though I'd like to stand by him
Can't shake this feeling that I have
The worst is just around the bend

And does he notice my feelings for him?
And will he see how much he means to me?
I think it's not to be

What will become of my dear friend?
Where will his actions lead us then?
Although I'd like to join the crowd
In their enthusiastic cloud
Try as I may, it doesn't last

And will we ever end up together?
No, I think not, it's never to become
For I am not the one

szürke a reggel
hófelhők takarják a
szégyenlős eget

nedves-fekete
ágak: gondosan festett
tusrajz a ködben