A világ állása meg ilyesmi

Szerencsésen túlestünk a Mikulás - ünnepségsorozaton végre. A legjobban az iskolánkban tartott összeröffenéstől féltem: új hely, idegen emberek, egy nagyhangú pirosruhás fickó... tartottam tőle, hogy sok lesz egyszerre egy kicsit. Az este várakozáson felül jól indult végül: színeztünk, sütit ettünk, a jelen lévő tanítványaimmal fecsegtünk. Pár kollégám egészen új oldalát mutatta: az egyikük bőrre pingált a gyerekeknek (Kíra is kapott egy szép kis lila - fehér virágot a pofijára), de a kedvencünk a szabadidőszervező srác lett, aki lufiból nagyon ügyesen hajtogatott figurákat (nem mellesleg ő volt titokban a Mikulás is egy kicsit később). A munkatársaim miniatűr másolatai nemsokára lufikardokkal, lufikutyákkal, zsiráfokkal szaladgáltak mindenfelé. Az én lánykám egy virágot kért tőle, olyat, mint a képen is látható. Átszellemülten forgatta, babrikálta, tette ide - oda, és hát végül is ebből lett a baj: már javában bejött a Mikulás, szólítgatta a csemetéket sorban, amikor eldurrant a virág. Ugh. Kírus szipog, keseredik, görbül a szája, és éppen ki is kell mennie az ajándékáért, ahol ráadásképpen a fejére olvassák, hogy kicsit lehetne önállóbb az öltözésnél, evésnél (össze kellett írni előre, miben jó és miben kéne fejlődnie, hátha a Mikulásra jobban hallgat, mint az anyjára :)). Szóval nem volt éppen a legjobb az időzítés a nevelésre, de végül is túléltük. Azzal vigasztalgattam, hogy ha Peti visszajön, szerzek tőle még egy virágot. És lőn! Kicsit később, amikor a Mikulás szerepe szerint továbbállt a rénszarvasaival, újra megjelent a lufisbácsi és kiigazította a problémát. Ekkor már mi is indultunk hazafelé. Épp a lépcsőig jutottunk, amikor is  - bár a lelkére kötöttem, hogy ne húzgálja a földön - megint sikerült kilikasztania a virágját. Puff neki... szegény végigbőgte a hazautat. No, de hogy a vége azért happy end legyen: másnap elmeséltem Petinek az esetet, ő pedig legott csinált egy harmadik virágot, mind közül a legszebbet, és ez végre kibírta az utat. Kíra nagyon örült neki :). Még megvan, bár az egyik szirma leeresztett egy kicsit, de azért mindig meghatósan jó érzéseim vannak, ha meglátom. Szóval, bár szóban már hálálkodtam egy sort, ezúton is köszönet, Peti a kedvességedért, és hogy nem  felejtetted el másnap az ezer dolgod közepette még ezt is megcsinálni. (Tuti nem olvasod ezt, így még azt is hozzá merem tenni: te vagy a legkedvencebb Mikulásunk :)).