... csendeskén. Kívül - belül. Élvezem a szünetet, sokat dolgozom, de azért jut pihenésre is idő. Néha egy - egy film is becsúszik esténként, de semmi világmegváltó. Inkább olvasok. Most éppen Marcus Aureliust. Nem egyszerű olvasmány, de érdekes. Valahol mindig lenyűgöz, hogy azok a gondolkodók, akik elég jól elkapják a világ lényegét, kortól függetlenül nagyjából ugyanazokat a dolgokat írják, mindegy, hogy Oshonak, Müller Péternek, Hamvas Bélának vagy éppen Weöres Sándornak hívják a szerzőt. Az Elmélkedések, ez a majd 2000 éves könyv (na jó, kb. 1800) persze a saját korának szemüvegén át látja és fogalmazza meg a világot, de jól beleillik ebbe a vonulatba...
"Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyűlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, hogy olyat kívánj, amihez fal és takaró kell. Mert aki első helyre teszi az értelmet, a benne lakó géniuszt és az ebből fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmiből tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersűrűt. Élni fog - s ez a legfontosabb! - anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke hosszabb vagy rövidebb időre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most mennie kell, olyan könnyű lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna, amit tisztesen, sőt méltósággal lehet elintézni."
