Múltkor ígértem, hogy esik pár szó a Gyűrűk Ura trilógiáról - azóta is rágom a gondolatokat, ami ezzel kapcsolatban felmerül bennem. És egyúttal választ is kaptam magamtól a költői kérdésre, hogy vajon miért nem ezekről a kötetekről írtam legelőször, pedig túlzás nélkül állíthatom, hogy nincs még egy könyv az irodalomban, ami ennyire közel került volna hozzám. Hát... éppen ezért, azt hiszem. Túl személyes dolgok kapcsolódnak hozzá... Néhány ide tartozó tény, illusztrációképpen:
Először 12 - 13 évesen olvastam és azóta össze sem tudom számolni, hányszor került le a könyvespolcról. A sógorom könyvtárában akadtam rá, és elég csóró voltam ahhoz, hogy hosszú évekig tőle kelljen kölcsönkérni a könyveket (pontosabban pár évig nem adtam neki vissza a sorozatot, így utólag ezúton is elnézést érte :)).
Ez a kékfedelű kiadás van meg neki, emlékszem, mennyire megfogott a borítók baljós hangulata... Egyetemista voltam már, amikor a jegyzetpénzemből végre futotta egy saját Gyűrűk Urára, először a lent látható háromkötetes keményfedelűre, majd miután fizetésem is lett, nem álltam meg, hogy meg ne vegyem a díszkiadást is :). Azóta ott áll a polcon mondhatni vattába csomagolva, olvasásra ott a másik...
Több okból szerettem meg ennyire, elsősorban azt hiszem Aragorn miatt, aki lánykorom egyik első nagy szerelme volt (szigorúan a könyvalak, a filmbéli nem volt annyira szimpatikus) - és ez majdhogynem szó 
szerint értendő. Igazából máig úgy gondolom, hogy minden olyan jó tulajdonság megvan benne, amitől igazán férfi egy férfi :)).
Nagyon a szívemhez nőtt Középfölde is, az, hogy mindenkinek - jónak, gonosznak - megvan a helye a nap alatt, tetszett, hogy bár árnyaltak a karakterek, mégis, ha valaki választ a jó és a gonosz között, az a választás többnyire egyértelmű és életre szóló. Mennyivel egyszerűbb lenne így a világ :). A filmsorozat - bár nem mindenben volt olyan, mint amilyennek vártam, nagyon szépen adta vissza a könyvek hangulatát. (Azok a tájak, a környezet, a tárgyi világ mind, mind lenyűgözött, nagy piros pont értük! Amivel nem voltam mindenben kibékülve, az a szereplőgárda volt. Frodót és Aragornt nem egészen úgy képzeltem el, mint a filmben láttam, na de ízlések és pofonok :).) Tetszett maga a mese is, nem bántam a lassú vándorlást, mert végig úgy éreztem, Tolkien éppúgy szereti ezt a világot, mint én és mint az ott élők; és ez a szeretet áthatotta az egész sorozatot. Első olvasáskor nagyon vártam a végén a happy end - et és örültem, hogy úgy végződött, ahogy. Kerek volt és egész :).
Ja és végül - van ám nekem is Egy Gyűrűm :). Kb. nyolc éve hordom már, ezüst, fekete vésettel. Az a talizmánom, mondhatni. Ha láthatatlanná nem is tesz, azért hozzám tartozik... (((Azt meg már csak tripla zárójelben merem megjegyezni, hogy karácsonyra kapok egy filmbéli Arwen - medált is - tudom, mert már megvettem. Hú, de régen vágytam már egy olyanra... Most mondjátok meg, nooooormááááááális? Tudom, a válasz egyértelmű nem, de már nem is igen leszek az... :D )))
