Úgy tűnik, sikerült baj nélkül megúszni a továbbképzést, és egyben hazaérni. Sok és fárasztó dolgom volt az elmúlt napokban, internet viszont a mesében sem volt, hát jó újra itthon és jó egy kicsit naplózgatni is :). Mindazonáltal az elmúlt napoknak voltak bőven jó pillanatai is, például régen éreztem magam annyira szabadnak, mint tegnap a pesti éjszakában csavarogva :). Viszonylag korán végeztünk a hivatalos teendőkkel, hát nyakamba vettem a várost, mehetnékem volt, csak úgy, mert jólesett. (Na ezt nagyon régen engedhettem meg magamnak utoljára :( ) Igazából nem teljesen cél nélkül járkáltam: véletlenül megtudtam, hogy Kispálék utolsó koncertjeik egyikét adják a Szabadság - téren, hát felkerekedtem, hogy meghallgassam fiatalkorom legmeghatározóbb magyar dalait. És tényleg megtaláltam a forgatagban gimnazista - egyetemista önmagam arcait, keserédes, nosztalgikus élmény volt. Rájöttem ezeket a hasonmás idegeneket figyelve, hogy elmúltak a koncertezős idők, ugyanakkor arra is rájöttem, hogy nem szívesen lennék újra húsz éves. Túl drágák az azóta keservesen megszerzett tapasztalataim és van pár olyan emlékem is az elmúlt évekből, amiket szintén nem adnék oda egy újrakezdés lehetőségéért sem. Ezek már végleg az enyémek, nem felejthetőek, amit pedig elrontottam, legalább a magam módján tettem...
No mindegy, nem akarok filozofálgatni vagy szomorkodni, mert végső soron boldog voltam tegnap. Volt pár órám csak magamra, és már emiatt megérte a továbbképzésre szánt idő :). Azt hiszem csak a fáradtság ír belőlem :). Viszlát, Kispál és a borz, jó volt veletek együtt felnőni...
