Valamelyik nap eszembe jutott az egyik fontoskönyvem - van jópár, szeretek olvasni :). Ezek azok a könyvek amik igazán közel kerültek hozzám, és sokadik olvasásra is jelentenek valamit. Még ha néha úgy is érzem, hogy csak nekem mondanak olyasmit, amit senki más nem érez bennük... No a fent említett könyv nem ilyen, van egy csendes, de határozott rajongótábora, amihez jelentem én is tartozom :). Mark Helprin Téli meséjéről van szó.

   Túllépve a szörnyen oda nem illő fülszöveg és a nem túl esztétikus borító okozta sokkon, körülbelül háromszor kezdtem neki, mire túljutottam az első 30-40 oldalon - volt egy pont, ahol mindig abbahagytam az olvasását. De aztán, amint sikerült átlépnem azt a pontot, egyszerre beszippantott, átformált és végül tisztára csiszolva eresztett el, valahogy úgy, mint a benne szereplő felhőfal tette volna. A testvérem példányát olvastam először (aztán még párszor), esélyem sem volt máshonnan hozzájutni. Aztán egyszer bődületes szerencsém volt: a nagy debreceni antikváriumban kb. 50 el nem adott új példányt árultak, darabonként 200 Ft körüli áron. Kettőt vettem meg, az egyik még kinyitatlanul áll a polcon, a másik többszöri ragasztgatás után már alig hasonlít könyvre, annyiszor olvastam, jelöltem, sorokat aláhúztam, használtam, szerettem az elmúlt évek alatt.

  Jó érzés volt olvasni róla  LaliQ összefoglaló - bemutatóját (www.endless.hu/) és utána a kommenteket, ahol sorra visszaköszöntek a saját gondolataimra erősen hajazók. Néha kell, hogy az ember úgy érezze, mások is vannak, akiknek hasonló képet mutat a világ :)...