Általában egészen csendes itt az éjszaka, olyan, amilyet egy városi ember otthon nem tapasztalhat. Néha vannak csak neszek: egy-egy kutya ugatása, a már említett tücskök-békák (bár ők zárt ablakon át alig hallatszanak), távolodó vonatok hangja, de igazából az egészet elfedi a mélységes csönd. Kislánykoromban bérházban éltünk a 9. emeleten, a tehermentesítő főúttal az ablakom alatt - ott állandó volt az autók zaja, jóval éjfél után is. A reflektoraik fénye a függöny árnyékát végighúzta a mennyezeten, szerettem nézni, mindig a furcsa mintázatokat bámulva, számolgatva aludtam el. Annak is megvolt a maga varázsa, amolyan városi, nyers, zajos módon.
Egészen mások voltak az éjszakák nagyapámnál, Zemplénagárdon: ott tapasztaltam először azt a mély csendet, ami annyira megfogott a falusi létben. A sötétség is elképesztett, minden este kipróbáltam, és mindig meghökkentem rajta, hogy nyitott és csukott szemmel éppen ugyanannyit látok, azaz a világon semmit a feketeségen kívül. Egyszerre sejtettem meg valamit a világűrről és a magányról is, azt hiszem :).
Amiről eszembe jutott ez az egész, hogy pár napja új zajok tolakodtak az éjjelek csendjébe: gyakori szirénázás, teherautók zúgása... Bárcsak nem kellene hallanom többé, és minden visszatérne a rendes kerékvágásba. Ráférne már erre a vidékre egy kis békesség nappal és éjjel is :(. Fiat, amen... (Kép innen: www.sxc.hu/photo/1093344)
