Pilinszky János: Apokrif (3)
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.
Szeretem Pilinszkyt. Durván erőteljesek a képei, égetően tudnak fájni a sorai. Ma ez a verse áll leginkább közel a hangulatomhoz...
